Energetika

A TREND projekt hatásai és eredményei Magyarországon

la-fotoAz IMRO-DDKK Nonprofit Kft. részt vett a TREND projekt záró konferenciáján, amelyet a Josip Juraj Strossmayer Egyetem Mezőgazdasági Kara szervezett Eszéken, október 18-án, ahol a kollégáinknak lehetősége volt bemutatni a tevékenységek főbb eredményeit és hatásait 4 partnerszervezet képviseletében: Európai Alapítvány, ECOsynergy Kft., Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

A korábban említettek alapján, az Erasmus+ által finanszírozott TREND projekt célja a megújuló energiaforrások kihasználásának elősegítsée a Dráva folyó Horvátország-Magyarország-Szlovénia határok menti régiókban helyi kis- és középvállalkozások, civil szervezetek, közösségi véleményformálók és felsőoktatásban tanulóknak szóló tréningekkel/oktatással, hogy fel legyenek ruházva helyi megújuló energia kezdeményezések sorozatának beindításához szükséges összes tudással és szakértelemmel.

A projekt rendkívül fontos volt a magyar partnerek számára is, mivel a Szlovén-Magyarország- Horvátország határon átnyúló régiói nagyon előnyös helyzetben van potenciális megújuló energiaforrásokat illetően, azonban még mindig egyértelmű az ismeretek/tudás hiánya a kulcsfontosságú szereplők és érintettek részéről azt illetően, hogy hogyan kell felépíteni a helyi közösség által irányított megújuló energiával kapcsolatos kezdeményezéseket.

Ennek garantálására, mind a 4 magyar partner aktívan részt vett a projekt tevékenységekben, beleértve:
a legjobb gyakorlatok összegyűjtését és elemzését a megújuló energiakezdeményezések szempontjából Magyarországon (biomasszából származó energia, energiahatékonysági intézkedések és egyéb megújuló tevékenységek)
• magyar érintettek szaktudásában jelenlevő hiányosságok felismerése (főbb gyengeségek a menedzsment és innovációs készségek terén)
• részvétel mind a 4 téma kidolgozásában és lefordításában (Biomasszából energia e-tananyag modul, Megújuló energia e-tananyag modul, Energiahatékonyság e-tananyag modul és Projektmenedzsment e-tananyag modul)

A magyar partnerek számos tréningeseményt is tartottak Pécsett és Nagykanizsán, amelyek a kis- és középvállalkozásokat, önkormányzatokat és civil szervezeteket céloztak meg.

Az országunkban elért hatást illetően kollégánk Kónya Kinga megosztotta a legfontosabb eredményeket is, valamint az elért rövid- közép- és hosszú távú hatásokat 4 szinten: partnerszervezetek, a résztvevők, társadalmi-gazdasági és politikai szinteken is.

Prezentáció letöltése


E+logoA projekt az Európai Bizottság társfinanszírozásával valósul meg. Az oldalon található információk kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik és semmiképpen sem lehet azokat úgy tekinteni, mintha az Európai Bizottság nézeteit fejeznék ki. A Bizottság nem vonható felelősségre az oldalon található információk semminemű felhasználásáért.

<< vissza