Energetika

Döntőre várva

img_1069Az IMRO-DDKK Nonprofit Kft. az „EYD2015: A jövő, amit szeretnénk” c. projektje keretén belül egy kétfordulós játékos vetélkedőt szervezett az általános iskola alsó tagozatosai számára, melynek első állomása az intézményi vetélkedők voltak, ahol a gyermekeknek az erdőhöz és annak élővilágához kapcsolódó kérdéseket kellett megválaszolniuk. A vetélkedőre három fős csapatok jelentkezését vártuk, akik közül az intézményi forduló győztesei jutottak a döntőbe, mely a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában kerül megrendezésre 2016. december 12-én.

A döntőbe jutott csapatok:

Erdei manók csapat                       – Bázakerettyei Általános Iskola

Hős cincérek csapat                       – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Vöröshangyák csapat                     – Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Erd-ÉSZEK csapat                          – Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola

Erdei manók csapat                        – Buda Ernő Általános Iskola – Lovászi

Erdő csapat                                       – Muraszemenyei Általános Iskola

Bükk  csapat                                     – Zrínyi Miklós – Bolyai János Általános Iskola

A Zrínyi Miklós Általános Iskolában, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Általános iskolában megszervezett rendezvényről az alábbi linkeken találnak bővebb információt.

http://www.zrinyink.hu/?menu=10&almenu=358&tipus=kicsi&gsp=0

http://www.kanizsatv.hu/hirek/19397/oko-vetelkedo/

<< vissza