Energetika

Nemzetközi összefogás a megújuló energiák népszerűsítéséért

Az IMRO-DDKK Nonprofit Kft. volt a házigazdája annak a három országot érintő (Magyarország, Horvátország, Szlovénia) TREND elnevezésű projekt workshopjának, amelyet 2015. február 13-án rendeztek a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központban.
Az Eszéki Egyetem vezető partnerségében megvalósuló projektben az IMRO-DDKK Nonprofit Kft. projektpartnerként vesz részt, olyan szervezetek mellett, mint a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, az EUROPÉER Alapítvány, vagy éppen a Maribori Egyetem.

A projekt fő célja, hogy ösztönözze a helyi szereplőket a megújuló energiával kapcsolatos alulról jövő kezdeményezések elindítására, a projekt keretében megvalósuló képzésekkel pedig segítse őket arra, hogy széleskörű információkat kaphassanak a projektmenedzsment, a technológia, mezőgazdaság és környezetbarát lehetőségek terén.
A projektmegvalósítás során többek között kifejlesztésre kerül négy darab e-learning oktatási modul, valamint energiahatékonyság témában elkészül egy „Best Practice” gyűjtemény is, amelyben jó példaként a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ is helyett kap – tájékozatta lapunkat Musits Róbert ügyvezető.

<< vissza