Energetika

Green Line projekt – projektmegbeszélés – Ptuj (Szlovénia)

Az IMRO-DDKK Nonprofit Kft. munkatársai 2019. február 20-án Ptujban, Szlovéniában a Green Line projekt keretében lebonyolított projektmegbeszélésen vettek részt.

A 2018. július 1-jén indult Green Line projekt 36 hónapon keresztül a tudás és a tapasztalat átadására, a határon átnyúló kapcsolatok, illetve az érintett szervezetek (partnerek, települések, állami szervezetek) együttműködésének növelésére fókuszál a környezetvédelem, az energiahatékonyság és a megújuló energia vonatkozásában.

A projekt középpontjában az úgynevezett „twinning” folyamat megvalósítása áll, amely partnerségi határon átnyúló találkozókat jelent, a tudás és a tapasztalat kölcsönös átadásával, amik segítséget nyújtanak a későbbi stratégiai energiatervek kidolgozásához. A projekt egyrészt a projektpartnerek munkatársait célozza meg és képezi, másrészt a közintézmények alkalmazottait is bekapcsolja a koncepció kialakításába.

A projekt, támogatási eszközöket is nyújt, így például az energiaköltési rendszer applikációnak előkészítését és ennek magyar nyelvre fordítását, valamint a Mura-Zala geotermikus medence 3D modelljének elkészítését – a geotermikus energia potenciáljának áttekintését. A „twinning” folyamat véglegesítése után a jövőben a hosszú távú együttműködés érdekében konkrét lépésekre vonatkozó együttműködési megállapodás kerül előkészítésre és aláírva a partnerek között. Továbbá „jó gyakorlatok” bemutatása is megjelenik a projekt végrehajtása során, a jövőbeli cselekvési tervek készítéséhez szükséges intézkedési adatbázisok bevonásával, ahol a hangsúlyt a projektben kifejlesztendő eszközök használatára vonatkozó kötelezettségvállalás elfogadására helyezzük.

Támogató program: Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020

Partnerség:

Vezető partner:

  1. Lokalna energetska agencija za Pomurje (SLO)

Projekt partnerek:

  1. IMRO-DDKK Nonprofit Kft.
  2. E-zavod, Zavod za projektno svetovanje, raziskovanje in celovite razvojne rešitve
  3. Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft.

Projekt időtartama: 2018. 07.01. – 2021. 06.30. (36 hónap)

<< vissza